Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Hotel Agro - Normafa - Karibi Est - Lívia Szaunamester

Hotel Agro  - Normafa - Karibi Est - Lívia Szaunamester

Hétvégén volt szerencsém ismételten Lívia programjaihoz. Helyszínt nem igazán kell bemutatnom, annyi ,sajnos negatív változás, hogy már a falatnyi erkélyre, hova ki tudtunk menni hűlni, ki lett adva, új lakója van, s Ő értelem szerűen nem igazán szeretné, ha péntek esténként 10-15 lepedőbe tekert vadidegen sétáljon át rajtea legalább 4x. Ám sebaj, ettől kedvünk nem szegett, s vendég sereg sem tántorodott el. Livinél mint mindig csak jól tudja magát érezni a vendég.

Programok fantasztikusak voltak, sőt a 2. felvonáson, Molnár Hajnalka tökéletes vizsgaelőadását élvezhettük, jól befűtött nekünk. Ö az kiről már írtam, hogy bizony nagy pályafutás vár rá, nagy szaunában, ugyan is a törölközőpörgető tudománya, az bizony világraszóló mutatvány bent a kamrában. A 4. etapban Lívi és Molnár Hajnalka párosához Németh Donát (fehérvári fürdő szaunamestere) is becsatlakozott, így triós lecsapásos pörgetős igazi FINÁLÉBAN volt részünk, még most is végigszalad a libabőr a kezemen, ha visszagondolok…

Még több infó, még több szaunás élmény, még több... szaunáSOK

dr.szauna

0 Tovább

Hotel Agro - Normafa - Gasztro Szauna Est - Lívia Szaunamester

Hotel Agro - Normafa - Gasztro Szauna Est Lívia Szaunamester


Úgy alakult, hogy Hertelendet ki kell hagynom, az még nem azt jelentette, hogy szaunázás nélkül marad a 7végém…:) Körbenéztem, milyen lehetőségek vannak Budapest és vonzáskörzetében, s a gyomromra is gondolván Lívia gasztro estjére esett a választásom.


Líviát nem kell bemutatnom, a hangulat nála mindig a toppon van, Ő nem a relaxációs felöntéseiről híres. Minden felöntés egyedi egyedülálló, és megismételhetetlen, amiket ő tart. 4 felöntés, 4 féle kulináris élmény…:) Első menet egy nem éppen szokásos bemelegítő volt. Felhevített minket,”leitatott” vörösborral (nem vagyok boros, de nagyon finom volt, még ízlett is :)), majd kaptunk kis falatkákat, amivel fojtottuk a bor hatásait…:) Következett a fűszeres bőrradír, melyet követően kissé „grillcsirkéknek” érezhettük magunkat, a kamrából kiérkezve egy kedves kis fasírt-süni várt minket. A 3. kör kellemes avokádós kence volt, melyet pizzával kísértünk. :) 4. a jeges-meggyes felöntés megrázta a társaságot, felborzolt minden kedélyt. :) Természetesen a meggyes kókuszos desszert megkoronázta a kulináris élményeinket.


Líviától megtudta a közönség, hogy minden bizonnyal egyszeri és megismételhetetlen estjén vettünk részt, állítása szerint „soha többé nem lesz ilyen est”. Azt hogy miért, ahogy szokták mondani, „ami az esten történt az ott is marad…” :)

Még több infó, még több szaunás élmény, még több... szaunáSOK

dr.szauna

0 Tovább

Hotel Agro - Normafa - Sauna tour de France - Lívia szaunamester

Hotel Agro - Normafa - Sauna tour de France -  Lívia szaunamester


Hétvégén volt szerencsém ismét szaunázni. Igaz múlt héten is szombaton jártam erre (akkor helyettesítés volt 2 debreceni hölgy Ibolya és Noémi lecsapásait élvezhettük), de gondoltam most megnézem Lívit a jól megszokott helyén. Eddig nála péntekenként voltam, akkor igen nagy létszámmal, mondhatni teleházasak voltak, most kellemesen el tudtunk férni, kérdeztem is, hogy ez jellemző-e, de állítása szerint most még sokan is voltunk(11-12), így nagy valószínűséggel a szombatokra át fogok nyargalni…:) Nagy meglepetés a szaunában nem ért, Lívitől a jól megszokott tüzes forróság, vidám jó hangulat nem maradt el most sem. Sorozatos szauna orgazmusok, a programok pedig a képen található. Hiba nem volt az estében!

Még több infó, még több szaunás élmény, még több... szaunáSOK

dr.szauna

0 Tovább

Hotel Agro - Normafa - Szüreti Banzáj Normafán - Kocsis Ibolya & Orbán Noémi

Hotel Agro - Normafa - Szüreti Banzáj Normafán -  Kocsis Ibolya & Orbán Noémi

Az előzőnapi „tömegfürdőt” követően gondoltam kikapcsolódom és szaunázom egyet szintén kedvelt nyugodt normafás Liviás programokon, ám itt is ismét meglepetésben volt részem (már volt, hogy Lívia és Szabó Zoli "duplapárosba" futottam itt bele). Két debreceni hölgy Kocsis Ibolya és Orbán Noémi, Debreceni Wellness és Szauna Club (DWSC - Hotel Lyciumban találhatóak) mesterei tartottak itt felöntéseket.

Volt már szerencsém a Sauna WM magyarországi elődöntőjén a műsorukhoz, így tudtam csalódni nem fogok. Sőt, versenyen kívül, drukk nélkül biztosan még izgalmasabb lesz a történet. Így is lett! :) 4 felöntés várt ránk, 1 pálinkás - fürtös meggy, volt ha jól emlékeszem - az illat megy volt az biztos. Az almafahéjas peeling és a sütőtökös csoda talán eddigi szaunázásom két legérdekesebb (pozitív értelembe véve) és egyben a legjobb 2 keveréke volt. A sütőtökös cuccot még mindig magamon érzem… :) A porciók feles poharak voltak színültig töltve, így bőven be tudtuk kenni teljes testünk, nem kellett gondolkodni azon, melyik porcikánkat hagyjuk ki ebből a remek kényeztetési folyamatból... :)A sörös bombánál sejthető volt, hogy a 2 nő, 1 időben, 1 helyen, 1 szerre fogja csapni nekünk a szelet, s így is lett a finálé maga volt a Mennyország…. :) Programok alatt folyamatosan fenntartották a jókedvet, hangulatot, szünetekben érdeklődtek, itattak, etettek. 
Nekem felkerült a Bakancslistámra a Hotel Lycium péntek esti szauna partyja.

0 Tovább

Hotel Agro - Normafa - Lívia szaunamester

Hotel Agro - Normafa - Lívia szaunamester

Tegnap (2014.05.30), pénteken hosszú idő kihagyását követően volt szerencsém végre hódolni a szenvedélyemnek. Választásom Líviára és a rezidenciájára, Normafára esett. Ígéretesnek tűnt az előadás, „Viva La Barcelona” névre hallgatott. Kíváncsivá tett, hiszen nekem még nem adatott meg, hogy ott járjak, ám az estét követően feltétlen látogatásomat fogom ott tenni. A 4 felvonásos darab első „bemelegítő” darabján máris meglepetéssel szolgált, pohár sangriával lepett meg minket. A második és harmadik részben is Líviától elvárt különleges „kence-ficék” jöttek mentek. Számomra mindig is a jeges a legizgalmasabb és „megrázóbb” hiszen a jeges nyakon öntésnél bent a szaunában nincsen párja, s sajnos nagyon kevés helyen alkalmazzák. Livia a tőle megszokott egyedi ruhakölteményeiben vonult fel, a lecsapásai utánozhatatlanok, az estjei megismételhetetlenek. Aki lemaradt az kimaradt! Éljenek a Tollasozó Strandoló Férfiak! :)

0 Tovább

Hotel Agro - Normafa - Lívia szaunamester

Hotel Agro - Normafa - Lívia szaunamester - Szabó Zoli

Sziasztok,

tegnap volt szerencsém a Normafára a Hotel Agroba ellátogatni egy péntek 13. borzongásra. Livia szaunamester található itt péntekenként legtöbbször, így volt ez most is. Livia nagyszerű felöntéseket, szó szoros értelmében show-kat tart.

0 Tovább

SaunaTours - SzaunaTúrák

blogavatar

Kis hazánk határain belül és a nagyvilágban megélt, átélt szaunás élményeim gyűjteménye.

Címkefelhő

élmény (51),2015 (33),Budapest (17),2014 (14),Szolári Zsolt (12),2016 (11),Zelenák János (9),Szentendre (9),Lívia Szaunamester (9),Aquaworld (8),Végh Sándor (8),Végh Tímea (7),Szabó Zoli (7),V8 (6),verseny (6),Dombó Diána (6),normafa (6),Decsi Bálint (5),Bakancslista (5),Gujka Ferenc (5),Szaunamester Endre (5),Bagó Gábor (5),Vizes Nyolcas Wellness (5),tapasztalat (5),Hotel Agro (5),Szi-Benedek Zsolt (5),Szaunamester Délipart (4),Skita Péter (4),Aquaticum (4),Baráth Péter (4),Borbély Nauzika (4),Kocsis Ibolya (4),Farkas Evelin (4),debrecen (4),Tamás „the Celtic” (4),Papp Fédra (4),Orbán Noémi (4),Németh Miklós Donát (4),Aqualand (3),Sauna Party (3),Debreceni Wellness és Szauna Club (3),Magyar Országos Szaunamester Bajnokság (3),Peringer Tibor (3),Lukács Fürdő (3),Czifra Dávid (3),Aufguss Masters Hungary (3),Sauna Team Debrecen (3),Csaba Tünde (3),Szaunamester Gábor (3),Szép Boglárka (3),Belley Attila (3),Ráckeve (3),Tulip Inn Budapest Millenium*** (3),Ruszkabányai Gitta (3),Mészáros Péter (3),Szabó Zoltán (3),Neumayer Krisztina (3),cikk (2),Magyarhertelend (2),Ausztria (2),Kiss Anita (2),Vonyarcvashegy (2),AufgussWM (2),Ótott-Kovács Szabolcs (2),M.O.S.T. (2),V8Wellness (2),Dikó Szaunamester Masszőr (2),Boján Ádám (2),Becsei Péter (2),Juhász Sanyi (2),Székesfehérvár (2),v8 (2),Páldesz Ildikó (2),Tamás „the Celtic” szaunamester (2),Szaunamester Vilmos (2),Egerszalók (2),Hertelendi Szaunamester Team (2),Mudri Nikolett (2),Herman Melitta (2),2013 (2),Simon Tamás. (2),Tamas "the Celtic" szaunamester (2),BGYH (2),gondolat (2),Vizes Nyolcas (2),Egri Csaba (2),magyarhertelend (2),Hotel Lycium (2),Sauna WM (2),Budapes (2),Fáskerti Rita (2),Magyarhertelendi Termálfürdő (2),Zsebedics Tibor (2),Galyas Tamás (2),Varga Anita (2),Bajnokság (1),Szanamester Bajnokság (1),Liptai Dóra Judit (1),SzaunaClub (1),Dankovits Zsuzsanna (1),sauna party (1),vélemény (1),Kisantal Márió (1),Zena beauty (1),hotel stáció (1),vizesnyolcas wellness (1),Hornyák Balázs (1),Harvia - Saunabau - IV. Magyar Országos Szaunamester Bajnokság - III. forduló (1),ráckeve (1),Miskolczi Sándor (1),Végh Timi (1),T. Géza (1),Gubucz Gábor (1),AquaLand (1),Afrika Est (1),Gyémánt Fürdő (1),Tatabánya (1),SzaunaMaraton Avató (1),szaunamesterbajnokság (1),bajnokság (1),Pemmer Attila (1), Lukács Fürdő (1),Rizsányi Zoltán (1),Végh Sanyi (1),Aquaticum Termál és Élményfürdő (1),VizesNyolcas (1),Debreceni Est (1),A TISZTÍTÓTŰZ ÉJSZAKÁJA (1),Sinka Bernadett (1),Durucz Krisztina (1),Debrecen (1),gondolatok (1),alapítás (1),Bagó Gábor   (1),Németh Donát Miklós (1),miért (1),saunafest (1),külföld (1),Prága (1),Aquapalace (1),hétfő (1),SaunaParty (1),Hévíz&környéke (1),Hollandia (1),Lay Pang Ong (1),Dánia (1),Tamás (1),Gabriëlla Willems (1),Miskolc (1),Monoszlané Borsi Ágnes (1),Mórahalom (1),Zsebedics Maria & Zsebedics Tibor (1),Csehország (1),tudósítás (1),Bad Tatzmannsdorf‎ (1),AVITA Therme (1),Tarcsafürdő (1),szaunakultúra (1),Sonnentherme (1),Lutzmannsburg (1),Beló Attila (1),Zsebedics Maria (1),Vecsés (1),bakancslista (1),szomszédok (1),Magyar Szaunamesterek Első Országos Találkozója (1),V8 Wellness (1),Dr. Piczkó Katalin (1),Zoltai Erika (1),vendégélmény (1),Brigi (1),szomszéd (1),Nynke Smid (1),Fabian van Dijk (1),Tompek Attila (1),Árpád Fürdő (1),Mátra (1),Batthyány Kúria (1),Zalacsány (1),SzauáSOK SZAUNAsokkk Nap (1),Lifestyle Hotel Mátra****superior (1),Boricseva Natalija (1),Németh Donát (1),Tamás "the Celtic" szaunamester (1),Csontos Kornélia (1),mezőkövesd (1),Galérius (1),Zsóry fürdő (1),szaunaclub (1),szaunanap (1),Újlengyel (1),Zsuzsi & Bálint Szaunaesküvő (1),Balneo Hotel Zsori Thermal & Wellness (1),balaton (1),bicikli (1),Saliris Resort Gyógy és Wellness Fürdő (1),Molnár Hajnalka (1),Menyhárt Gábor (1),első élmény (1),Life1 wellness (1),OXYGÉN Naphegy (1),Kovács Teodóra (1),Kántorné Betti (1),Kehidakustány (1),Erding (1),Zenit Hotel Balaton (1),Kehida Termál Gyógy- és Élményfürdő Hotel**** (1),Szabó Gyula (1),Therme Erding (1),Monoszlainé Bors Ágnes (1),Ballószög (1),Aranykor Wellness és Termálfürdő (1),Rudas Gyógyfürdő és Uszoda (1),Neumayer Krisztna (1),Kiss Zsolt (1),Seres Beáta (1),DajkaTamás (1),Akác-Tanya (1),Magyar Országos Szauna Túra (1),Magyarhetelendi Termálfürdő (1),Szauna Varázs (1),Detrich Bertlan (1),Monoszlai Ágnes (1),Szilágyi Péter (1),Ferencsik Gábor (1),Esztergom (1),Schupp Brigitta (1),Bugár Kinga (1),Durucz Kriszta (1),Gabriela Zymla (1),Böhm-Nagy Klaudia (1),Papp Anikó (1),Bartha Gábor (1),Szaunamesterek Páros Programja (1),Németország (1),El’Mighri Oijjdi (1),szaunazokhetvegeje (1),Molnár István (1),Aqua Sziget (1),Pap Renáta (1),budapest (1), Budapest (1),Herman Melitta (1),Illes Csaba (1),Zsiga József (1), Simon Judit (1),Balogh József (1),szaunáSOK (1),Simon Tamás (1),Horváth Szabolcs (1),Tompek Attila (1),Szilágyi Hajnalka (1),Varga Ramóna (1),Jencski Viktória (1),Szaunamester Bajnokság (1),Tamási (1),Szolga Balázs János (1),próbaüzem (1),Tamási Termálfürdő (1),Kocsis Zsolt (1)